Bourget-tó

Alphonse de Lamartine francia költő, politikus és történész 1790. október 21-én született Maconban nemesi
családból. Apját a jakobinus diktatúra idején bebörtönözték, de a nyaktilót elkerülte. Alphonse a jezsuitákhoz járt iskolába, noha a rend akkor hivatalosan be volt tiltva. Szülei royalisták voltak, ezért nem engedték, hogy Napóleon alatt szolgálatot vállaljon.

1811-12-ben Itáliában járt, 1814-ben belépett XVIII. Lajos testőrségébe. A császár visszatérésekor Svájcba emigrált, a második Bourbon- restauráció után már nem akart katona lenni. Ekkoriban kezdett verseket és drámákat írni.

1816-ban ismerkedett meg Savoie hegyei közt, a Bourget-tó partján a súlyos beteg Julie Charles-lal, akihez számos verset írt. Julie, aki segített neki állást szerezni Párizsban, 1817-ben meghalt, s a költő újabb versekkel, köztük A tó című híres költeményével emlékezett rá.

Lamartine 1820-ban megnősült, ez évben lett a nápolyi francia követség titkára, s ekkor jelent meg első verseskötete, a Méditations poetiques (Költői elmélkedések). A kötet újszerű, romantikus hangja és a költő érzelmeinek őszintesége hatalmas sikert aratott. Témái bensőségesek, vallásosak voltak, nyelve új zeneiséget hozott a francia költészetbe. Lamartine két év múlva kibővítve, újrakiadta a könyvet. Erős hatással volt rá Byron romanticizmusa. Misztikus világnézetű lírai költeményeiben a szerelem, az elmúlás, a hit kérdései foglalkoztatták.

1830-ban adta ki Költői és vallásos harmóniák című kötetét, melyre Liszt Ferenc zongoradarabot írt. A mű hálaadó dicshimnusz, melyet deista rajongás tölt meg. (Liszt a Les preludes című szimfonikus költeményét is az ő versére komponálta.) Az 1830-as júliusi forradalom után Lamartine otthagyta a diplomáciai pályát, hogy bekapcsolódjon az otthoni politikába. Nem kötelezte el magát Lajos Fülöp mellett, függetlenségét megőrizve, társadalmi kérdésekkel kezdett foglalkozni. 1833-ban képviselő lett. Közben hozzákezdett Látomások című metafizikai hőskölteményéhez, amely egy lélek történetét adja elő. 1836-ban jelent meg a mű befejezése Jocelyn címmel, mely egy fiatalemberről szól, aki pap akar lenni, de a forradalom idején kizárják a szemináriumból, s beleszeret egy lányba. Végül, haldokló püspöke hívására lemond szerelméről, és isten szolgája lesz. Az első részt Egy angyal bukása címen 1838-ban jelentette meg. 

1832-33-ban utazást tett a Szentföldön és a Közel-Kelet más országaiban. Ekkorra teljesen elvesztette katolikus hitét, s a liberalizmus panteista világnézetével azonosult. 1839-ben jelent meg Költői fohászok című verseskötete. Ezután felhagyott az irodalommal, hogy többet foglalkozhasson politikával.

A proletariátus kérdését tartotta a kor legfontosabb ügyének, támadta a munkásság embertelen körülményeit, és elítélte a kapitalisták túlzott politikai befolyását. Elkerülhetetlennek látta a forradalmat, 1847-ben adta ki a Girondiak történetét, amely a nagy forradalom mérsékelt pártjának históriáját ismertette. E mű a baloldal körében igen népszerű lett, a magyar radikálisokra, így Petőfi Sándorra és Vasvári Pálra is hatott.

Az 1848-as februári forradalom után Párizsban kikiáltották a második köztársaságot, és Lamartine külügyminiszter, de valójában az ideiglenes kormány vezetője lett. Áprilisban tíz helyen is őt választották nemzetgyűlési képviselővé. A vagyonos polgárság megrémült a felfegyverzett munkásságtól, s azt gondolta, hogy Lamartine lesz az, aki lecsillapítja őket, amíg újraszervezik a katonaságot. A költő azonban valóban a dolgozó osztályok szószólója lett. 1848. június 23-26-án a burzsoázia leverte a felkelést, és Lamartine-t elkergették hivatalából.

A költő elindult az 1848. decemberi elnökválasztáson, de Louis Bonaparte-tal szemben alulmaradt. Lamartine-t megtörte a vereség, anyagi gondok is nyomasztották, mivel a család örököseként neki kellett eltartania nőtestvéreit is. Húsz éven át egyik könyvet írta a másik után: a Rafae:l regényes beszámoló Julie Charles iránti szerelméről, a Vallomások és az Új vallomások című önéletrajzi művekben valódi és költött elemek keverednek. Regényei közül megemlítendő a Geneviéve és az Antoniella - ez utóbbi történelmi szempontból is érdekes. Irodalmi folyóiratot is kiadott, melyben tanulmányai és versei jelentek meg. Több jelentős történelmi művet írt: Az alkotmányozó nemzetgyűlések története, A restauráció
története, Oroszország története, Törökország története.

1869. február 28-án halt meg Párizsban.