» Franciaország

» Franciaország » Île-de-France


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Adyt élete végéig szenvedélyes és meghitt kötődés fűzte az európai kultúra és szellem központjához.

Az 1900-as évek elején a magyarok számára is Párizs jelentette a viszonyítási pontot: Bartók, Ady és társai, a Nyolcak és más festők egyaránt a francia fővárosba utaztak inspirációért. Sokuk éppen ott ismerkedett meg egymással, így Párizs ebben az értelemben is a magyar modernizmus bölcsőjének számít.

Hotel de l'Europe

Ady Endre párizsi tartózkodásainak helyszínén, az egykori Hotel de l'Europe, (ma Quality Hotel Opéra St-Lazare) épületében emléktábla emlékezik 20. századi magyar költészet megújítójára. A szálloda vezetőségének ötlete alapján a Párizsi Magyar Intézet javaslatára a márványemléktáblára került bronz domborművet a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ készíttette el Deák Árpád nagyváradi szobrászművésszel.

A Quality Hotel Opéra St-Lazare szállodában a költő 1904 és 1911 között, a harmadik emeleti, 36. számú szobában rendszeresen megszállt. Azért választotta Ady az akkor még Hotel de l'Europe nevet viselő épületet párizsi tartózkodásainak színhelyéül, mert közel esett szerelmének, a Léda-versek ihletőjének lakásához. Brüll Adél, akivel 1903 nyarán Nagyváradon ismerkedett meg, ebben az időben Párizsban élt férjével, Diósi Ödön kereskedővel. A költő több magyar lap kiküldött tudósítójaként ment kedvese után Párizsba, összesen három és fél évet töltött a francia fővárosban. "Az örök utazót" élete végéig szenvedélyes és meghitt kötődés fűzte az európai kultúra és szellem központjához.

Párizsi évei alatt Ady ugyanabban a Constatinople utcában lakott, mint Heltai Jenő és Szomory Dezső. Ady a 15. szám alatt, Szomoryék a 11. szám alatti Family Hotelben. Heltai Léda ebédje című művében úgy emlékezett vissza, hogy "a babonás utca nem tűrte meg a 13. számot". A két szomszédos ház ma is hotelként működik, ráadásul egy kézben van.

Tartomány:Île-de-France
Település:Párizs
Cím:15, Constantinople
GPS: 48° 49′ 47.17848″, 2° 19′ 15.57696″

Még nem érkezett hozzászólás!