2019. január 24.

Modernizálták Tutanhamon fáraó sírját

Szellőztető és légszűrő rendszerrel szerelték fel a híres egyiptomi fáraó, Tutanhamon luxori sírját.


A csaknem tíz évig tartó korszerűsítés keretében, amely során helyreállították és megtisztították a sírhely falfestményeit, valamint változtattak a látogatótér kialakításán is - közölte a héten a munkálatokat végző Los Angeles-i Getty Conservation Institute (GCI) kutatóintézet, amely az egyiptomi műemlékvédelmi minisztériummal dolgozott együtt a projekten.    

Tutanhamon sírját a dúsgazdag Lord Carnarvon és Howard Carter brit régész tárta fel 1922-ben. A következő évtizedben a sírhely
kincseinek többségét elvitték, mára mindössze néhány tárgy, köztük Tutanhamon múmiája, egy szarkofág, valamint egy aranyozott fakoporsó maradt benne.

A mostani projekt keretében végezték el a sír eddigi legátfogóbb állapotfelmérését 1922 óta. A korszerűsítési és megóvási munkálatok
középpontjában a 3300 éves egyiptomi sírhely híres falfestményeinek tanulmányozása állt, ugyanis az évek folyamán barna foltok jelentek meg az alkotásokon és a szakemberek attól tartottak, hogy megfelelő intézkedések hiányában a foltok tovább növekednek.

A csaknem egy évtizedig tartó munkálatokat végző csapat egyiptológusa háttérkutatásokat végzett, a sírhely mikroklímájának
tanulmányozása a környezetmérnökök feladata volt, mikrobiológusok foglalkoztak a barna foltokkal, az építészek és a tervezők a sírhely
infrastruktúráját modernizálták, a kutatók a falfestmények összetételét tanulmányozták, a konzervátorok a falak megfelelő kezeléséről gondoskodtak.

"Ezek a képek több mint háromezer évesek, és azt kell mondjam, hogy a korukhoz képest egész jó állapotban vannak" - mondta Lori
Wong, a kutatóintézet munkatársa, hozzátéve, hogy a konzervátorok csupán ragasztóanyagot használva illesztették vissza a falfestmények levált részeit. "Nem végeztünk újrafestést, se restaurálást. Minden, ami a sírban látható, eredeti" - hangsúlyozta a szakember.

A munkálatok egyik legjelentősebb eredménye egy szellőztető- és levegőszűrő-rendszer kiépítése volt 2015-ben, a páratartalom és a
por csökkentése érdekében.

A rendszer kiépítését követően a szakemberek óvatosan megtisztították a falfestményeket, eltávolítva annak a speciális -
az egyiptomi szakemberek által felvitt - anyagnak egy részét, amely túlságosan fényessé tette a felületeket.

A munkálatok során részben átalakították a látogatók mozgásterét, aminek köszönhetően többé nem tudják megtapogatni a
falfestményeket a kamra bejáratánál, ugyanakkor nagyobb területet tudnak bejárni a sírban.

Az újítások közé tartozik továbbá, hogy a jövőben legfeljebb 20 látogató lehet bent egyszerre a sírban, maximum 10 percig.

(Nyitókép: Tutanhamon aranytrónjának támlája (c)wikipedia/Djehouty)