» Ausztria

» Ausztria » Wien

Időutazás Bécsben: Time Travel Vienna


A Time Travel Vienna keretében hatvan perc alatt kétezer év történelmét élhetik át az érdeklődők, miközben a saját bőrükön tapasztalják meg a középkori Bécset, a bálok hangulatát vagy a 2. világháborút.

Az egyedülálló turistaattrakció kétezer évet felölelő időutazás 5D mozival, a legmodernebb fény- és hangtechnikával, robotokkal és az élményt hitelessé tevő szaghatásokkal.

Az időutazás helyszíne a Michaelerkirchéhez tartozó szalvatoriánus kolostor pincerendszere, ahol négyezer múmia közvetlen szomszédságában tapasztalhatják meg az érdeklődők az osztrák főváros történelmét.

A hét termen át tartó Time Travel Vienna idegenvezetője egy szerzetes, aki először is Bécs történelmének mérföldköveibe avatja be a látogatókat. Az időutazás Krisztus előtt 200-ban, a római kori Bécsben, Vindobonában kezdődik, ahol Marcus Aurelius az utolsó éveit töltötte. Miután az időutazók részt vettek a császár temetési szertartásán, egy patkányinvázióval kísért pestisjárvány közepébe csöppennek, amit csatajelenetek követnek Bécs 1683-as török ostromából.

A második teremben a birodalmi Bécs áll a középpontban: a Sisiről, Ferenc Józsefről, Mária Teréziáról és Maximilian császárról mintázott viaszfigurák vicces társalgásából a résztvevők a Habsburg-család történetéről és a császári mindennapokról tudhatnak meg érdekes információkat.

A következő téma Bécs zenei élete és a bálok világa, amelyet a háború évei szakítanak meg. Az időutazók egy valódi légvédelmi bunkerben élhetik át Ausztria 1938-as Anschluss-ját, Németországhoz való csatolását, valamint egy légi riadót.

Levezetésként a látogatók egy virtuális hintóban ülve hajtathatnak el Bécs nevezetességei - a Hofburg, a Heldenplatz, a Staatsoper vagy a Prater - mellett, illetve felett.

A bemutatók hétpercenként kezdődnek 32 résztvevővel, így naponta 2.400 látogató vehet részt az időutazáson. A show-k németül zajlanak, de további tíz nyelven lehet - magyarul is -audioguide-okat is bérelni.

Jegyekárak 2012-ben
Felnőtt 18 euró
Gyermek 5-11 éves korig 14 euró
Diák és Nyugdíjas 55 évtől 17 euró
Családi: 2 felnőtt + 2 gyermek (5-11 éves korig) 60 euró
Csoportok (12 személytől) 15 euró
Iskolai osztályok (15 diáktól, hétköznap ) 8 euró
Audio-guide 2 euró

Megközelítés:
A Habsburgergasse közvetlenül a városközpontban található, pár perces sétával elérhető a Stephansplatz-tól, és a Hofburg-tól.
Parkolási lehetőség személygépkocsinak: A Freyung Parkoló garázsban történő parkolás esetén, a moziból távozáskor kedvezményes parkolójegyet kap.
Metró: U3 vonal Herrengasse megálló, U1 vonal Stephansplatz megálló
Busz: 2A és 3A vonal, Habsburgergasse megálló

Tartomány:Wien
Település:Wien
Cím:1010 Bécs, Habsburgergasse 10A
GPS: 48° 12′ 30.36132″, 16° 22′ 6.02868″
Honlap: http://www.timetravel-vienna.at