2022. november 4.

Megvan mikor nyit a bécsi Christkindlmarkt - idén kisebb, de zöldebb lesz

Kevesebb stand, energiatakarékosság, bio ételek és italok – ezekkel az újításokkal várja idén a látogatókat Bécs híres karácsonyi vására, a Christkindlmarkt.


2022. november 19-én nyitja meg kapuit a magyarok körében is nagy népszerűségnek örvendő bécsi karácsonyi vásár, a Christkindlmarkt, amelyet 1986 óta a bécsi városháza előtti téren, a Rathausplatzon rendeznek meg. Mivel a látogatók számára is egyre fontosabb a fenntarthatóság és az energiatakarékosság, ezen szempontok mentén újították meg Európa egyik legismertebb karácsonyi vásárát.

A Christkindlmarkt egyik újdonsága, hogy idén egyharmaddal kevesebb standot állítanak fel, így több hely marad nézelődni és kisebb lesz a tumultus. A felszabaduló helyeken fedett pihenőrészeket alakítanak ki, ahol a látogatók nyugodtabb körülmények között fogyaszthatják el a standoknál vásárolt puncsot, sült kolbászt vagy gesztenyét.

A karcsúsítás után megmaradó száz stand kínálata kielégíti minden Christkindlmarkt-rajongó igényét, akik így is karácsonyi díszek, ajándékok, textíliák, ékszerek, játékok és kézműves termékek tömkelege között válogathatnak majd.

Természetesen a kulináris kínálat sem marad el az előző évekétől – forralt bor, különböző puncskreációk, sült gesztenye, sültkrumpli és -kolbász, kandírozott mandula és mézeskalács-szívek csábítják majd a látogatókat.

Idén először kizárólag többször használatos tányérokon és poharakban adják ki az enni-innivalót, de a puncsos bögrét – akárcsak eddig – haza lehet vinni szuvenírként. Szintén újdonság, hogy a gasztronómiai standok vagy teljeskörű bio-minősítéssel rendelkeznek, vagy legalább a kínálatuk több mint 30 százaléka biológiai gazdálkodásból származik. Ráadásul a mezőgazdasági termékek származási helyét is igazolniuk kell. Ezzel biztosítják, hogy a vásáron eladott utolsó szem krumpli is helyi termelőtől származzon.

A szervezők nagyobb hangsúlyt fektettek a családokra is. A Christkindlmarkt egyik látványossága a külön a vásár számára készített, kézzel festett klasszikus körhinta, melynek közelében egy kifejezetten a gyerekek igényeire szabott stand található. Itt például kisebb bögrékben is árulnak majd gyerekpuncsot és forró csokoládét. A standoktól távolabb lesz majd a gyerekhütte, ahol a kicsik délutánonként és hétvégenként ajándékot készíthetnek, mézeskalácsot süthetnek vagy kívánságlistát írhatnak a Jézuskának. A felnőtt kísérők ez idő alatt egy közeli beltéri kávézóban gyűjthetnek erőt az újabb nézelődéshez.

Az energiatakarékosság jegyében idén kizárólag LED-es fényfüzéreket használnak a vásár és az azt körülvevő mesevilág kivilágításához, egy órával rövidebb ideig lesz bekapcsolva a díszvilágítás és negyven fával kevesebbet fognak feldíszíteni.

A vásár rajongóinak azonban így sem kell aggódniuk, idén is lesz szívekkel feldíszített fa, rénszarvasszán, óriáskerék, fagyöngypavilon és korcsolyapálya.

A bécsi városháza előtti mesevilág, a Christkindlmarkt 2022. december 26-ig tart nyitva. A szervezők arra számítanak, hogy a látogatók száma újra eléri a pandémia előtti szintet. 2019-ben a bécsi karácsonyi vásároknak összesen mintegy 4,6 millió osztrák és külföldi látogatója volt és 100 millió eurós bevételt termeltek.


Bécs karácsonyfája idén Stájerországból érkezik

Az idei bécsi karácsonyfa a felső-stájerországi Admontból, pontosabban a Buchau magas völgyéből származik: 28 méter magas, 130 éves lucfenyő.

Az elkövetkező hetekben a Rathausplatzon található fát Bécs kertészete fogja feldíszíteni. Például további ágakkal egészítik ki a fát, hogy 1650 energiatakarékos LED-lámpát szerelhessenek fel.

Michael Ludwig főpolgármester jelenlétében a bécsi karácsonyfa először november 19-én, szombaton ragyog fel teljes pompájában. Ekkor nyílik meg a bécsi karácsonyi vásár is - idén új koncepcióval. Az új koncepció a családbarát jellegre, a fenntartható élelmiszerekre és italokra, valamint az energiatakarékosságra összpontosít. Az új piacot több szabad tér és egyharmaddal kevesebb piaci stand jellemzi. A központban egy többszintes körhinta az új attrakció.

Az energiamegtakarítás miatt a karácsonyi piac egy órával kevesebb ideig lesz kivilágítva, és csak LED-es lámpákat használnak.

1959 óta minden évben egy másik tartomány, köztük Dél-Tirol is küld egy fát a fővárosba. Az első 1959-ben érkezett Karintiából. 2023-ban Dél-Tirol a 64. karácsonyfát fogja adományozni.

(Címlapfotó: A bécsi Christkindlmarkt © Stadt Wien Marketing / David Bohmann)