2020. július 9.

Sziklaomlás miatt veszélyes lett a Medve-szurdok

Magyar áldozata is van a Medve-szurdokban történt sziklaomlásnak.


A Graztól északra található Medve-szurdokban (Bärenschützklamm) július 8-án egy 50 méter magasságban lévő szikladarab tört le. A hatalmas kő ráesett a fából kiépített ösvény lépcsőjére, és leszakította.

Az épp arra járó turistacsoport tagjai közül két nő a mélybe zuhant. Egy magyar nő a férjével indult túrázni, az ő holttestét a vízesés alól emelték ki. A másik áldozatot közvetlenül találta el a lehulló szikladarab, barátja szemtanúja volt a tragédiának.

Michael Miggitsch, a hegyi mentők tartományi vezetője arról tájékoztatott, hogy a baleset egy vízesés közelében történt. A turisták épp egy mesterségesen kialakított úton haladtak, és mivel az út egyben zsákutca, többnyire fotók készítésének a helyszínéül szolgál.

A mentők munkáját nehezítette, hogy a szoros, amelyen a Mixnitzbach nevű patak keresztülfolyik, nehezen közelíthető meg. A mentést végzőknek a meredek sziklafalakon kellett leereszkedniük, vagy legalább egy órán át kellett evezniük a patakon, hogy a baleset helyszínére jussanak.

A mentésben a rendőrség és a szövetségi hadsereg négy helikoptere is részt vett, a hegyi mentők munkáját pedig az alpesi rendőrség, a vöröskereszt és a tűzoltóság is segítette. Egy felső-stájerországi speciális mentőcsoport működött közre abban, hogy a mentők a jéghideg vízből kiemeljék az egyik szerencsétlenül járt nő holttestét.

"Általában a szurdokok biztonságos alpesi kirándulóhelyek" - nyugtat Norbert Hafner, a Stájerország Alpesi Egyesületének elnöke. „Alapvetően joggal feltételezhetjük, hogy a látogatható szurdokokban a kockázat alacsonyabb, mint bármely más alpesi útvonalon. Egyszerűen azért, mert itt sokkal nagyobb az odafigyelés. " A sziklák létráit, felépítéseit és útvonalait minden évben részletesen ellenőrzik a túraidőszak kezdete előtt. "Természetesen a környéket is ellenőrizzük, hogy vannak-e geológiai rendellenességek, esnek-e le sziklák." Erős esőzések után is megvizsgálják a szurdokokat a sérülések szempontjából, vagy ha a túrázóktól visszajelzést kapunk a sérülésekről vagy rendellenességekről" - mondja Hafner.

A szakértő szerint Bärenschützklammban történt tragédia kiváltó oka a hatalmas esőzések lehettek.

A Medve-szurdok Ausztria egyik legnagyobb szurdokvölgye, a 24 vízesése révén Ausztria legszebb vizes szurdoka. Népszerű hely a túrázók körében, 109 hídjával és 51 falétrájával Stájerország egyik leglátogatottabb szurdoka. 2019-ben 40.000 látogatója volt. 1978-ban egyedülálló természeti kincsénél fogva természeti emlékké nyilvánítottak.

A helyszínt egy időre lezárták.

(Címlapfotó: Bärenschützklamm. (c)Region Graz/Hans Wiesenhofer)