2020. május 28.

Ha Ausztriába utazol ezeket a szabályokat kell betartanod

Május 29-én szigorú óvintézkedések mellett nyithatnak újra a szállodák, a fitnesztermek és a fürdők Ausztriában. Tájékoztattak koronavírus-járvány esetleges terjedésének megelőzésére elrendelt szabályokról is.


"Észszerű cselekvésre" szólították fel a lakosságot. Elsősorban a kötelező távolság betartásának és a szájmaszk viselésének fontosságára figyelmeztetettek. 

A szállodák közösségi tereiben legalább egyméteres távolságot kell tartani. A szabály nem vonatkozik azokra, akik egyébként közös háztartásban élnek, vagy közösen szerveztek kikapcsolódást. El lehet tekinteni az előírástól akkor is, ha az épület belső tereinek kialakítása miatt minimális a fertőződés veszélye. A bejáratnál és a recepción kötelező szájmaszkot viselni.

A menedékházak és az ifjúsági szállók hálóhelyiségeiben a korábban tervezett két méter helyett elegendő másfél méter távolságot tartani. Mindenki csak a saját hálózsákját használhatja.

Július 1-jétől a beltéri rendezvényeken legfeljebb kétszázötvenen, a kültérieken pedig ötszázan vehetnek részt; feltétel azonban, hogy az emberek csak a számukra kijelölt helyre ülhetnek.

Augusztustól a beltéri eseményeken már ötszázan, a kültérieken hétszázötvenen lehetnek jelen. A helyi közigazgatási hivatal engedélyével ugyanakkor akár ezer embert is meg lehet hívni a beltéri, ezerkétszázötvenet pedig a kültéri rendezvényekre. Ennek feltétele azonban, hogy négy héttel korábban "Covid-19-es megelőzési tervet" kell készíteni. A rendezvényeken is kötelező a szájmaszk viselése; a vendégek az ülőhelyükön csak akkor vehetik le azt, ha a székek között legalább egy méter távolság van.

A szabadtéri fürdőkben azokon a helyeken, ahol napozni lehet, az óvintézkedések részeként tíz négyzetméterenként csak egy személy tartózkodhat; ez alól is kivételt jelentenek a közös háztartásban élők. A medencékben hat négyzetméterenként legfeljebb egy személy lehet jelen, az öltözőkben és a zuhanyzókban pedig egy méter távolságot kell tartani. A kézmosás és a szájmaszk viselése egyaránt előírás a bejáratnál, az öltőzők és a zuhanyzók területén, valamint a kabinoknál. A szájmaszkot kizárólag zuhanyzás közben és a medencékben lehet levenni. A szabályok betartását a  fürdő vezetésének kell lehetővé tennie és ellenőriznie. Így például nekik kell ügyelniük arra is, hogy a fürdő területén vagy a medencékben ne lépjék túl a megengedett létszámot. A vendégek előzetesen interneten vásárolhatják meg a belépőjegyeiket.

Ausztriában június 15-től csak három területen lesz kötelező a szájmaszk viselése: a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi területeken, így például a gyógyszertárakban, és olyan szolgáltatások igénybe vételekor, ahol nincs lehetőség az egy méteres távolság betartására. A korábbiakkal ellentétben nem lesz kötelező a szájmaszk a kereskedelemben és az iskolákban, illetve a vendéglátásban és a turizmusban a vendégek számára. 

Június 15-től a vendéglátásban is lesznek enyhítések, így az éttermek, a jelenlegi 23 óra helyett, éjjel egy óráig is nyitva tarthatnak. Az asztalok között továbbra is legalább egy méter távolságnak kell lennie, egy asztalnál viszont négynél többen is ülhetnek; a vendéglátós, illetve a vendégek dönthetik el, hányan foglalhatnak helyet az egyes asztaloknál. A vendégek számára nem lesz kötelező a szájmaszk viselése az éttermekben és a szállodákban.

Ausztria mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyik legbiztonságosabb üdülési célpont legyen. Ausztria maximális biztonságot és maximális szórakozási lehetőségeket kínál a nyári szabadság eltöltéséhez a belföldi turistáknak, valamint azoknak a külföldieknek, akik a járványhelyzet szempontjából szintén biztonságos országokból érkeznek. Ausztriában a kormány támogatásával a vendéglátó- és a szállodaipar valamennyi dolgozója számára lehetővé teszik a koronavírus-teszt elvégzését. A tervek szerint ezért július 1-jétől hetente 65.000 szállodai és éttermi dolgozót tesztel majd rendszeresen az állam, hogy a vendégek még nagyobb biztonságban érezhessék magukat.

Június 5-én Ausztria megszüntette az ellenőrzést hét határszakaszon Olaszország kivételével. Ez azt jelenti, hogy a Németországgal, Liechtensteinnel, Svájccal, Szlovákiával, Szlovéniával, Csehországgal és Magyarországgal közös határszakaszokon megszűnik a karanténkötelezettség és nem végeznek koronavírus-tesztet.

Június 5-től Magyaroszág részéről is szabadon utazhatunk Ausztriába, ez azt jelenti, hogy nem lesz szükség negatív koronavírus-tesztre és karanténba sem kell vonulni az Ausztriába történő utazás, valamint az onnan történő hazatérés esetén.

(Címlapfotó: Österreich Werbung/Dietmar Denger)