2020. április 20.

Az osztrák síparadicsomokban hóágyút is bevetnek a koronavírus-járvány ellen

A módosított hóágyút Tirolban vetik be először.


Egy hulladékkezelő társaság kezdte el használni Tirol régióban a módosított hóágyút, hogy így segítsen a közterek és üzlethelyiségek fertőtlenítésében.

Bár a hóágyút általában a síparadicsomokban alkalmazzák, új feladatkörében először egy fafeldolgozó üzem raktárában vetették be Schwaz városban.

A DAKA hulladékkezelő társaság reményei szerint a hóágyú és öt kisebb gép hatékonyan tudja szétoszlatni a fertőtlenítőszert olyan helyszíneken, ahol fennáll a koronavírus-fertőzés veszélye, például idősotthonokban, vasútállomásokon vagy gyógyszertárakban.

A módszer felkeltette más vállalkozások érdeklődését is, rengeteg felkérést kaptak különböző üzletektől.

Az osztrák kormánynak a járvány leküzdése érdekében hozott rendelete szerint minden üzlethelyiséget, amely vevőket, ügyfeleket fogad, rendszeresen fertőtleníteni kell.

Ausztriában folytatódik a koronavírus-fertőzöttek számának csökkenése, ismét kinyitottak a 400 négyzetméternél kisebb üzletek. Továbbra is érvényben vannak azonban az óvintézkedések, így a szájmaszk viselése kötelező az üzletekben és a közösségi közlekedési eszközökön is, és a kijárási korlátozást is be kell tartani.