2019. január 3.

Varázslatos hangulatú kétszintes koripálya nyílik Bécsben

Január 18-án nyitja meg kapuit az immáron 9.000 négyzetméterre bővített Bécsi Jégálom (Wiener Eistraum). A varázslatos hangulatú jégpálya újdonsága, hogy idén először két szinten korizhatnak a téli sportok kedvelői.


Bár a bécsi Városháza és a Burgtheater előtti csodálatos helyszínen elterülő Bécsi Jégálom már tavaly is majdnem kétszeresére bővített területen várta a korizás szerelmeseit, úgy tűnik, idén ezt is tudták fokozni. Az összterületet további 500 négyzetméterrel növelték, nem is akárhogyan: január 18-án megnyitják ugyanis a korcsolyapálya "Sky Rink" névre keresztelt második szintjét is, így először 2019-ben lesz lehetőség arra, hogy két szinten korizhassunk.

A "Sky Rink" jégteraszt egy 120 méter hosszú rámpán keresztül közelíthetjük majd meg, kialakításához pedig a Városháza előtti tér természetes lejtőjét használták. "A Jégálom már most is egy sikertörténet, az új Sky Rink pedig annak a jele, hogy folyamatosan fejlődik", mondta a bécsi polgármester, Michael Ludwig, aki a koripálya gazdasági jelentőségét is hangsúlyozta. Az új jégterasz ugyanis még több turistát csábíthat az osztrák fővárosba.

A bécsiek már 25 éve korcsolyázhatnak a bécsi Városháza előtt kedvező áron, Bécsnek ugyanis fontos, hogy a városlakók olcsón juthassanak városi sportlehetőségekhez. 2019-ben a korcsolyázáson kívül nyolc curling pálya és széles gasztronómiai kínálat is várja az idelátogatókat január 18. és március 31. között.

Még több korizási lehetőség Bécsben: itt