2010. november 11.

Advent Steyrben

Steyrben úgy érezhetik magukat az adventi vásárra látogatók, mintha visszautaztak volna néhány évszázadot az időben.


Steyrben úgy érezhetik magukat az adventi vásárra látogatók, mintha visszautaztak volna néhány évszázadot az időben. Itt november végén egy ősrégi maskarás felvonulással kezdődik az adventi időszak. Igazán különleges látnivalónak számít Steyrben a „jászolösvény”, amelyen megcsodálhatók a kisváros betlehemei. Ha már itt vagyunk, érdemes feladni egy karácsonyi üdvözlőlapot is, amelyre garantáltan rákerül a „kis Jézus” pecsétje, hiszen a település neve Christkindl.



Pfarre Christkindl
1695-ben a súlyos beteg toronyőr és karmester, Ferdinand Sertl, egy kis viasz gyermek Jézus szobrocskát helyezett egy lucfenyő odújába. Hetente többször járt oda imádkozni. Miután meggyógyult az epilepsziából, olyan sok zarándok érkezett, hogy szükségessé vált egy templom építése. Megszületett a név “Zum Christkindl unterm Himmel” (Jézuskához az ég alatt). A mai templom építését Giovanni Battista Carlone kezdte el 1702-ben, és 1708-tól Jakob Prandtauer folytatta és fejezte be.
A kegyszobor, egy mindössze 10 cm magas viaszból készült, álló gyermek Jézus, aki keresztet és töviskoszorút tart a kezében, ma a főoltárnál egy kis kegyhelyen található, a földgömb formájú szentségtartó felett.
Adventi koncertek Christkindl templomban:
2010. november 30., kedd 15:00 óra. 2010. december, 07., kedd, 15:00 óra. 2010. december 14., kedd 15:00 óra. 2010. december 21, kedd 15:00 óra .Veronika Kelcher (ének, orgona) és Andres Kelcher (ének, gitár). A belépés ingyenes, az önkéntes adományokat köszönettel fogadják!
2010. december 11. szombat, 15:30 óra: A Felső-Ausztriai Tartományi Rendőrség Révfúvós Zenekara. Belépés ingyenes!
2010. december 18. 17:30 óra :"A Christkindl Zenei Egyesület karácsonyi koncertje". Belépés ingyenes - az önkéntes adományokat köszönettel fogadják!
2010. december 30. csütörtök, 15:00 óra: Christmas Songs, Country Gospels, Spirituals mit Smokey Two & Friends (utána téli séta fáklyás menettel és Country-Music-Evening, belépő 18,- €/ elővételben helyfoglalással 15,- €)
2011. január 1. szombat, 16:00 óra : "Christkindl Ifjúsági Kórusának Újévi koncertje". Belépés ingyenes, az önkéntes adományokat köszönettel fogadják!
Betlehemek a plébánián:
Mechanikus betlehem.Egy egyedülálló kerékpárláncos mechanika, tengelyek és fogaskerekek mozgatják a közel 300 hársfából faragott figurát egy részletes bibliai tájképen. Építette Karl Klauda (1885-1939).
Pöttmesser betlehem .A világ egyik legnagyobb betleheme. Az orientális tájkép betlehem 58 m2-en elegendő helyet biztosít a Dél-Tiroli Ferdinand Pöttmesser (1895 - 1977) által készített 778, egészen 30 cm magas, csodálatosan faragott és öltöztetett figuráknak A tájkép-hegyet a Steyr-i Josef Seidl később szeretetteljes munkával alakította ki.
Kombi-belépő (mechanikus betlehem és Pöttmesser betlehem):Felnőtt 3 euró, gyerek 6-15 évig 1 euró
Nyitvatartási idő:
2010. nov. 26.- dec. 30. naponta 9-től 17 óráig
2011. jan. 02. - 06. naponta 10-től 17 óráig
Kivétel: 2010. dec. 24. 09 - 14 óra, 2010. dec. 25. 13 - 17 óra, 2010. dec. 31. 10 - 15 óra, 2011. jan. 01. 13 - 17 óra
Pfarre Christkindl
4400 Steyr, Christkindlweg 69
Christkindl 3,5 km a Stadtplatz-tól / kb. 40 perc séta
www.pfarre-christkindl.at



Találkozzon a Steyr-i Christkindl-vel (Jézuskával)!
Mi lehet annál szebb, mint egy karácsony előtti időben tett látogatás abba a városba, ahol a „Christkindl“ (Jézuska) lakik? Ahol az ősrégi szokás újból megelevenedik, és az embert olyan sok minden a saját gyermekkorára emlékezteti. A Steyr-i Christkindlstadt-ban idén először megszemélyesített Christkindl-t (Jézuskát) hívtak életre. A kosztümjét, amely egy spencerből, szoknyából és kabátból, valamint egy koronából és egy kis főkötőből áll, történelmi minta alapján alakították ki. A derékba szabott kosztűm kialakításánál, formájában és az ezüst leoni fonalas hímzésével a barokk Lamberg-i betlehemi hírhozó angyal ruházata szolgált mintául. A kosztűm színezésére a zöld-ezüst-fehéret választották, mivel a Dr. F. Lipp által megformált, Steyr-i ünnepi népviselet ezeket a színeket tartalmazza.
A Waltraud Musenbichler népviseleti mesterszabó 196,5 méter anyagot és paszományt dolgozott fel, valamint 540 Swarovski kristállyal is díszítette. A Steyr-i Christkindl (Jézuska) koronáját Friedrich Schmollgruber, órásmester és ékszertervező készítette. Alakjában teljes részletességgel a barokk időből származó „Fatschnkindl“ (különleges módon, széles anyagcsíkokba csomagolt kis Jézus) alapján van kidolgozva. Az ezüstből készült koronán is zöld Swarovski kristály csillog.



Steyr-i Betlehem
A Steyr-i Betlehem a német nyelvterületen az egyik legutolsó, még működő pálcás bábszínháza. Kb. 1850 óta a Steyr-i térségben két vándor-betlehem létezett, számtalan figurával, amelyekkel vendéglőkben színházi előadásokat tartottak. Ez a két betlehem olvadhatott össze később a Steyr-i betlehemmé. Az alsó színpadon lévő betlehemi istállóval vallásos jeleneteket mutatnak be. A középső színpadon a kézművesek és iparosok pavilonjait helyezték el. A felső színpad a biedermeier betlehemes várost, Steyr-t mutatja be, és a világi események színtere. A játékidő kb. 1 óra.
Belépő: felnőtt 4,50 euró, gyerek 3-15 évig 2,50 euró



1.Osztrák Karácsonyi Múzeum
Adventtől egészen az Új évig ismét megnyitja kapuit az 1. Osztrák Karácsony Múzeum. Az ispotályban, a város egyik legrégebbi épületében, a St. Michael barokk templom mellett, varázsol el a múzeum fiatalokat és időseket.

www.steyr.info